Ajkaink ápolása

Sokan megfeledkeznek az ajkak ápolásáról, pedig nagyon fontos lenne, mert az ápolt, szép arc harmóniáját is megrontja a kicserepesedett, ápolatlan ajak. Ha beszélgetünk valakivel, rákerül a figyelem, sőt még az egészségi állapotunkról is árulkodik. Az ajkak védelme nagyon fontos, mivel nem tartalmaznak faggyúmirigyeket és verejtékmirigyeket. Nincs rajtuk szőrzet, nem tartalmaznak pigmenteket és nagyon vékony bőrréteg fedi őket, ezért az erek átlátszódnak rajtuk, emiatt piros színűek. Az ajkak formája és színe nagyon sokféle lehet. Sok idegvégződés található bennük. Az érzelmeinket is ki tudjuk fejezni velük.
Ajkaink könnyen kiszáradhatnak, kicserepesedhetnek, mivel nagyon vékony bőrréteg védi őket és csak kevés melanint termel, ezért érzékenyek, sérülékenyek. Ha napozunk vagy szolizunk, ajkainkat is kenjünk be fényvédő krémmel, így megvédjük az UV-B-sugárzásoktól és kiszáradástól. Szinte minden boltban kapható már ajakápoló balzsam, amely szintén kiváló védelmet nyújt ajkainknak.

Ajkainkat fenyegető veszély a herpesz. Minden ember életében legalább egyszer megkapja ezt a fertőzést. Nagyon gyorsan terjed a bőr érintkezésével, illetve közösen használt pohárról, evőeszközökről. Herpeszt okozhat magas láz, szélsőséges időjárás, stressz, száraz ajkak, gyógyszerek vagy egyéb fertőzések. A herpesz nemcsak az ajkakon, hanem az arc más területén, az orron és az ajakhoz közel is megjelenhet. Vigyáznunk kell arra is, hogy kezünkkel ne vigyük át máshová a fertőzést, tehát ha például kezeljük a herpeszt, mossuk alaposan utána kezet! Ha kerüljük az idegeskedést, a stresszt, a száraz levegőt és leégést, valamit használunk ajakápoló balzsamot, csökkenthetjük a herpesz megjelenésének lehetőségét. Ha mégsem sikerül elkerülni a fertőzést, akkor a patikákban sokféle kenőcs kapható, illetve egy új termék: a tapasz, amely láthatatlan, mégis gyorsan eltünteti a herpeszt.


K. Adrienn
http://arcápolás.repeta.hu